Napi Fix

Gyorsan valami finomat és könnyűt!

24
Jan

Üres a Gyurcsány kecó, költözzünk be!

Címkék: gyurcsány, villa, Apró, Klára


"Miskolcon vagyunk, beköltöztünk az Avas lakótelepre. Nem leszek abban a helyzetben, hogy hosszasan postoljak. De ha tudok, mesélni fogok. Bocs:))" – írta tegnap smiley-k kíséretében a Facebook-on Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki nem tréfált. Tényleg kimerészkedett a nép közé, azok közé tehát, akik éppen áldásos kormányzati tevékenysége miatt nyomorognak Tolnától Baranyáig, és nem az a legfőbb gondjuk, hogy tudnak-e postolni (!!!) a fácséra. Ő megrázza magát, és úgy tesz, mintha most érkezett volna valami másik univerzumból, mintha nem létezett volna itt egy hozzá végzetesen hasonlatos test- és arcfelépítésű lény, aki Medgyessy Péter tanácsadójaként, sportminiszterként, miniszterelnökként, pártelnökként nyolc évig a levegőbe propellerezte a szart, ami azóta is sűrű permetként hullik a nyakunkba az Avason és másutt. Ő általában persze a Szemlőhegyi úton 340 méteres tengerfeletti magasságban szemléli mindezt, biztos távolságban a permettől, illetve, ha már ráunt a Facebook-ra akkor kicsit hagyja magát bepiszkolódni. El akar vegyülni a néppel, de hiába keverjük, nem oldódik. (Itt van erről egy videó, vigyázat, hányászacskót nem adnak mellé)

Gyurcsány miskolci útja viszont kivételes lehetőséget teremt az Avas-lakótelep népének és még sokan másoknak, akik nem tudják fizetni a rezsit, a svájci frank hitelt, akiket üldöz az uzsorás, vagy egyszerűen csak elegük van az egészből és egy kis wellnessre vágynak. Egy üres ággyal biztos több van a hatalmas 500 négyzetméteres kecóban a Dombon, lehet jönni. Ha már Gyurcsány vegyülni akar, akkor ehhez nem kellene Miskolcra utaznia, lennének, akik felköltöznének szívesen hozzá és még „postolnának” is helyette a Facebook-ra. Biztos van wifi a házban. Ez lenne az igazi népi vegyülés

Anyós pajtás Apró Piroska bedurranthatná a szaunát, és miközben pörög-forog a vízcserélő a „lekőccségelt”, áfa-mentesen épített úszómedencében, Klára sütne-főzne, a levegőben vasárnapi húsleves szag szállna. Mondjuk, gusztus az kell hozzá, ismerve a konfiskált villa történetét, meg ugye a kommer szagot sem nyomja el a nyugatnémet légfrissítő, de az ember a mai világban hozhat némi áldozatot. Speciel fűtenek.

(A kép innen)

| 0 Reblog! |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

A Facebookon is

Lájkolj!

Hirdetés